Instant helyett: forró ramen házilag, amit fél óra alatt összedobhatsz
Fotó: gkrphoto, Shutterstock

2026-01-03

Instant helyett: forró ramen házilag, amit fél óra alatt összedobhatsz

A ramen mára a világ egyik legnépszerűbb levese lett, nem véletlenül, hiszen egyszerű, laktató és rendkívül ízes fogás. Ha szívesen kipróbálnál valami újat, de a bolti instant változat nem igazán csábít, mutatunk egy gyors házi ramen receptet, ami kifejezetten jól esik a téli hónapokban.

A ramen története kifejezetten érdekes: bár a legtöbben Japánhoz kötik, a gyökerei valójában Kínából származnak. Az ételt feltehetően kínai kivándorlók vitték magukkal a 19. század végén olyan kikötővárosokba, mint Jokohama. Maga a név is a kínai lamen (tésztatípus) szóra vezethető vissza, még ha ennek a tésztafélének nincs is túl sok köze a ma ismert ramenhez.

Jokohamában a leves „shina soba” (kínai tészta) néven hamar a munkásosztály kedvencévé vált, országos szinten azonban csak a második világháború után terjedt el. Ekkor a rizshiány miatt a búza egyre szélesebb körben vált elérhetővé, és a ramen is mindennapibb étellé lett. Azóta megszámlálhatatlan változata született: ugyanúgy találkozhatunk vele street food árusoknál, mint Michelin-csillagos éttermekben. Mi most egy egyszerű receptet hoztunk, amelyhez az alapanyagokat itthon is könnyen be lehet szerezni.

Hozzávalók (kb. 4 adaghoz):
Image
Fotó: Anna_Pustynnikova, Shutterstock
  • 700 ml csirkealaplé 
  • 300 ml víz
  • 400 g főtt sertéshús vagy csirkehús (vékony szeletekre vágva)
  • 400 g ramen tészta
  • 3 gerezd fokhagyma (félbe vágva)
  • 4 ek szójaszósz
  • 1 ek Worcestershire szósz
  • egy hüvelykujj nagyságú gyömbér (vékonyra vágva) 
  • 1/2 ek kínai ötfűszer
  • 1 csiper őrölt chili vagy chilipehely
  • 2 ek szezámolaj 
  • 1 ek cukor (opcionális) 

Díszítésnek:

  • 100 g bébispenót
  • 4 főtt tojás
  • 1 lap szárított nori (alga) 
  • 4 ek (édes) kukorica
  • újhagyma vagy shalottahagyma 
  • szezámmag
Így készítsük el:
Image
Fotó: Pixel-Shot, Shutterstock
  1. Egy lábasban keverjük össze a csirkealaplevet a félbe vágott fokhagyma gerezdekkel, a szójaszósszal, a Worcestershire szósszal, a gyömbérrel, az ötfűszer keverékkel, a chilivel, és a vízzel. Forraljuk fel az egészet, majd rögtön vegyük alacsony lángra a tűzhelyet és hagyjuk 5 percig rotyogni. 
  2. Kóstoljuk meg a levest, és ha gondoljuk, most adhatunk hozzá cukrot vagy még több szójaszószt ízlésünk szerint.
  3. A ramen tésztát főzzük meg a csomagolások található instruckiók szerint, majd szűrjük le és rakjuk félre. 
  4. Vágjuk vékony szeletekre a főtt sertés- vagy disznóhúst, majd 2 evőkanálnyi szezámolajban enyhén barnítsuk meg. 
  5. Osszuk el a ramen tésztát négy tányérba, majd a hússzeleteket is egyenlő arányban helyezzük rá. Hasonlóan, a spenótot és a kukoricát is osszuk négy felé, majd mindegyik tányér tetejére rakjunk egy-egy félbevágott főtt tojást. 
  6. Szűrjük le a levet egy tiszta lábosba és ismét forraljuk fel. 
  7. Végezetül a levet is osszuk el négy felé. Ezután jöhet rá a felszeletelt nori, a karikára vágott újhagyma vagy shalottahagyma és a szezámmag is. Hagyjuk, hogy a spenót egy kicsit felszívja a levest mielőtt elfogyasztanánk. 

(Recept)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!