2025-06-26
Ütik-vágják, de imádják – így készül a világ egyik legizgalmasabb édessége
Japán gasztronómiájából is egyre több finomságot találhatunk meg Magyarországon, így a távol-keleti ország egyik legnépszerűbb, ámde meglepően különös technikával készülő finomságát is, a ragacsos mochit is. De miért ütögetik kalapáccsal az elkészítés során, és hogyan veszi fel jellegzetes állagát?
Magyarországon is egyre népszerűbb a maroknyi méretű, színes sütemény. A mochi tulajdonképpen egy japán rizstorta, amelynek hagyománya több mint ezer évre nyúlik vissza az országban. A kezdetekben főleg vallási szertartások idején fogyasztották ínyencségként, ma pedig az újévi asztalok kihagyhatatlan kelléke. Persze a japánok sem csak év végén falatoznak belőle, de más alkalmakkor is: úgy tartják ugyanis, hogy a sütemények boldogságot és szerencsét hoznak, ezért ajándékként is gyakran lehet vele találkozni – ismerteti a mochi történetét a blog.etterem.hu.
A desszertet mochigoméból, azaz egy rövid szemű ragacsos rizsből készítik, amelyet először péppé törnek, majd formába öntve találnak. A közepét különféle töltelékekkel szokták kiegészíteni, és bár a legtöbb esetben édességként fogyasztják, az sem ritka, hogy a grillre vagy levesekbe főzve kerül az asztalokra.
A különlegessége viszont egyértelműen elkészítési módjában rejlik: az összetevőket először megfőzik, majd egy óriási famozsárba rakják, ahol aztán nagyokat vernek rá egy kalapáccsal. A mochicuki nevű folyamatot általában két jó erőben lévő férfi végzi: amíg az egyik a kalapáccsal dolgozik, addig a másik folyamatosan forgatja a „tésztát”. Mondani sem kell, hogy a mozdulatok összehangolása szakértelmet igényel, de a profik már zökkenőmentesen, ritmusosan művelik a mesterséget. Erre egyébként azért van szükség, mert a gyors és éles ütések hatására légbuborékok képződnek a tésztában, ami így puha, rugalmas, de szilárd állagú lesz. Ezt aztán kis gombócokba gyúrják, majd eltérő árnyalatú ételfestékekkel színezik.
Habár sokak szerint a mochi a rizstermesztéssel együtt Kínából érkezett Japánba i.e. 300 körül, a finomság ma már egyértelműen Japánhoz kötődik. A leghíresebb mochimesternek Mitsuo Nakatanit tarjták, akinek üzlete egyszerre Japán legismertebb „mochizója” is: a Nakatanidouban a vendégek szeme láttára püfölik a tésztát.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!